Gyógyító esték
'Útravalóul, egy jó tanács. Nem az enyém, nem is a Pál apostolé. Az Istené, mert a Bibliában van megírva. Egy praktikus Ige. És Isten Igéje olyan, mint az orvosság: gyógyít. (De csak ak-kor, ha bevesszük.)
Ezt az Igét akkor kaptam útravalóul, amikor házasodtam. Valószínűleg, aki adta, az is hasonló alkalommal kapta. Mind-kettőnknek használt. Azért mondom el, hogy nektek is használ-jon. Ez az Ige így szól: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon" (Ef. 4,26). Szép lenne úgy le¬élni az életet, hogy soha meg ne hántsuk egymást, de sajnos ez nem sikerül mindig. Sokszor idegesek vagyunk, hisz bűnös em-berek vagyunk, és néha-néha még félreértések is adódnak. Per¬sze aki szereti a társát, az szándékosan nem akarja és nem is bántja meg nagy dolgokkal.
De sokszor a kicsi bántások is veszélyesek lehetnek. Ha a kezembe belefúródik egy szálka, és nem húzom ki, meglehet, hogy elgennyesedik. Esetleg később ki kell vágni a kelevényt, vagy le kell vágni az ujjamat, vagy ha volt rajta tetanuszbaktéri¬um, még bele is pusztulhatok. Ehhez hasonlít az is, amikor kis dologgal megbántom a társamat. Szálkát szúrok a lelkébe. Az ott „gennyesedni kezd". Asszociál. Gyűjti magához a többi bántást. Lassan már feledésbe megy az első sértés. Már csak arra emlék-szem, hogy a tegnap is mondott valami bántót. Ma újra. Holnap már én bántok, holnapután visszabánt. El is felejtjük, hogy mivel kezdődött ez a háborúság, csak azt tudjuk, hogy bántott és azért viszontbántani kell. Figyeljétek meg azokat, akik rosszul élnek. Kérdezzétek meg tőlük, hogy mivel kezdődött. Legtöbbször már nem tudják megmondani. Volt az életükben egy este, amikor ta¬lán egy kis nézeteltérésre visszatérve azt kellett volna mondania az egyiknek: Ne haragudj, nem akartalak megbántani. És a má¬siknak azt kellett volna felelnie: nem haragszom. De nem mond¬ták ki ezt a szót, és elromlott tőle az egész életük. Egyik bántás a másikra rakódott, és elválasztotta egymástól őket.
A múltkor elromlott az írógépünk. Azt hittük, hogy eltört valami benne. Nem ment tovább. Aztán jött valaki, aki értett hozzá, kitakarította, és ismét nagyszerűen működött. Nem volt eltörve, csak sok kicsi, láthatatlan porszem lerakódott benne, és egyszer csak nem ment tovább. Így van a házasságban is. A sok kicsi, láthatatlan bántás lerakódik a lelkek mélyére, és egyszer csak nem megy tovább. Ezért kell Bibliát olvasnunk, templomba járnunk, imádkoznunk. Ezért kell kitakarítani a lelkünket min-dennap Isten előtt, de ezért kell kitakarítani minden este a lel-künket egymás előtt is. Ezért mondja az Ige: „Ám haragudjatok (ha már ilyen nyomorult, bűnös emberek vagytok), de ne vétkez-zetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon".
A házasságban a veszélyes zóna ott kezdődik, amikor este nem békülnek ki a házastársak. Nem szabad nappal sem ha-
ragudni egymásra, de ha már megtörtént, vigyázzunk mindig arra, hogy este béküljünk ki. Majdnem minden elromlott házasság egy olyan estén kezdődött, amikor valamit el kellett volna mondani, valamit meg kellett volna bocsátani egymásnak, valamit rendbe kellett volna hozni, de nem tették meg, s ezért elromlott az egész életük.
Ezért nagyon fontos, hogy ha valami rosszulesett, mondjam meg a társamnak, mert lehet, hogy félreértettem, és nem akart megbántani, vagy ha igen, lehet hogy már meg is bánta, csak nehéz neki elkezdenie a beszélgetést. Nagyon fontos, hogy ami rosszulesett, azt még aznap este mondjam meg, mert holnap már nagyon nehezen tudom majd elkezdeni és holnapután már le is teszek róla, hogy megmondjam. Viszont a bántás ott marad a lel-kemben, és mérgezni kezdi a boldogságomat. Az is fontos, hogy este tudjunk nagylelkűek lenni, hogy tudjunk megbocsátani, és bocsánatot kérni, hogy újra a régi szeretettel induljunk tovább. Ha boldogok akarunk maradni, akkor így kell cselekednünk.
Az Újszövetség eredeti görög nyelvén a bűn, a vétek így hangzik: Hamartia. Ez azt is jelenti: a cél eltévesztése, a célhoz vezető útról való letérés.
Képzeljünk el egy kilőtt nyílvesszőt, amely a céltábla felé repül. Közben valami erős, örvénylő szél támad, eltéríti a nyíl-vesszőt a helyes irányától, s úgy elmegy a céltábla mellett, hogy soha többé nem talál oda.
Lelki értelemben mindannyian Isten kilőtt nyílvesszői va-gyunk. Krisztus azt akarja, hogy megmaradjon bennünk az ő öröme, hogy a mi örömünk beteljen. Isten a boldogság felé indít bennünket. Egymás mellett száll két nyílvessző: két emberi élet. Házastársak. Aztán jön valami örvénylő erős szél: valami vesze-kedés, félreértés és harag. Letérnek az útról: eltévesztik a célt, s úgy elmennek a boldogság mellett, hogy soha többé nem talál¬nak rá. Hány ilyen eltévedt nyílvesszőélet van!
Hány ilyen céltévesztett házasság van!
Azért figyelmeztet az Ige: este van, ki kell békülni! Nem szabad letérni az Isten útjáról, a szeretet útjáról. Ha nappal volt is valami baj, estére Istenhez s egymáshoz kell térnünk, hogy az este ne gyilkoló, hanem gyógyító este legyen. Ez a szó áll az es-küszöveg középpontjában: szeretem. Idetartozik az önzetlen, a társamnak örömet szerezni szándékozó szeretet, továbbá a szülői szeretet, és a szeretet forrásának, Istennek és Jézus Krisztusnak a szívembe zárása, szent Igéjével és szeretetével való táplálkozá-sunk, de idetartozik a szeretet által gyógyító esték titka is. És még valami: